szombat, november 26, 2022
image image image image image
Joseph Haydn Joseph Haydn tovább
In memoriam Nagy György   Nagy György (Hajdúdorog, 1928. február 18. – Kálmánháza, 1981. december 7.) általános iskolai tanár, iskolaigazgató emlékezete Hajdúdorogon született földműves családban, Nagy János és Lakatos Julianna hét életben maradt gyermeke közül hatodikként. Mindössze hétéves volt, amikor meghalt az édesapja. Anyja az idősebb testvérek segítségével egy hold földecskén nevelte gyermekeit, akik közül hárman is a tanítói pályára léptek, első generációs értelmiségiként. Szülővárosa görög katolikus elemi iskolájában kezdte a tanulmányait, majd a polgári elvégzése után a hajdúdorogi Magyar Görögkatolikus Líceum és Kántortanítóképző Intézetben tett „népiskolai tanítóképesítő vizsgálatot” 1948-ban. Még abban az esztendőben szolgálatba lépett, először Érpatakon, majd Geszteréd-Mandel-tanyán lett tanító. 1952-ben – mindössze 24 éves korában – megbízták a Geszterédi Állami Általános Iskola igazgatói teendőinek ellátásával. Azután rövid ideig Nyírtéten tanított, majd a Szabolcs-Szatmár Megyei Szakszervezet munkatársa volt. 1955-ben Kálmánházára került igazgatóhelyettesnek, majd 1956-tól a falu iskolájának igazgatói posztját töltötte be. Ekkor érkezett haza, ez a falu lett az otthona, itt alapított családot is. 1960-ban feleségül vette Vitkos Margit tanárnőt. A kálmánházi emberek befogadták, megszerették, tisztelték. Naponta szétosztotta magát az iskolában, a hivatali dolgokban, a kultúrház körüli teendőkben. Tanárként minden órájára végtelen gonddal felkészült. Az új idők követelményeinek megfelelően a kántortanítói oklevél mellé 1962-ben biológia-földrajz szakos tanári diplomát szerzett az Egri Pedagógiai Főiskolán. De tantárgyai mellett mindent tanított, amire csak iskolájában szükség volt. Tanítványai szerették igazságosságáért, következetességéért, és mert mindig segítette a szegényeket, az elesetteket. Mindig fölemelte a gyengéket, és csak akkor haragudott igazán, ha valakit méltatlanul bántottak. A falusi emberek maguk közül valónak tekintették. Mindenkihez volt egy kedves szava, tudta, kinek milyen gondja-baja van, segített a hivatalos ügyeikben, tanácsot adott, ha kérték. A kisgyerekek arról ismerték a faluban, hogy kerékpárral járt a falu három végében elhelyezkedő tantermek között (a felekezeti iskolaépületekben folyt a tanítás az államosítás után is), és általában vitt a bicikli csomagtartóján egy labdát, ha mégis maradna ideje arra, hogy kivigye a diákokat a focipályára. Földrajzóráin katonás rendben ment a munka, logikus, pergő órákat tartott, a térképhez gyors léptekkel kellett a nebulóknak igyekezniük, mert mindent megtanított ott, a tanórákon. Különös érzéke lehetett a beszédhibás gyerekek fejlesztéséhez. Képes volt hónapokon át naponta elkapni a szünetben futkározó pácienseket és makacsul javította az „r”, „sz” hangzóikat. Feleségével minden évben táborozni vitték a kálmánházi gyerekeket, akik közül sokan ekkor lépték át először a falujuk határát. Évekig igazgatta a kultúrházat is, magára vállalta a község kulturális programjainak szervezését. A faluhoz tartozó ökörkúti tanyasi iskolában megszervezte, hogy az iskolás gyerekek tanítsák írástudatlan szüleiket, nagyszüleiket a betűvetésre. Tanulmányaik után vizsgát is tettek a nyírségi akácosok között megbúvó kis tanyák lakói. Ennek a programnak Váci Mihály is emléket állított a Zsezsemadár című novellájában. Kálmánházán dolgozók iskoláját szervezett, a faluban minden felnőtt befejezte a nyolc általános iskolai osztályt. 1975-ig volt iskolaigazgató, majd haláláig (még hat esztendeig) tanította a falu gyerekeit. 1981-ben emelt fővel viselt súlyos betegségben halt meg az otthonában, családja körében. Temetésén az egész falu fejet hajtott a tanító előtt, aki életével a kálmánházi embereket szolgálta. Élete, emberi tartása példa mindannyiunknak, akik ismertük őt. Zsinórmérték, alap, értékrend. Hálás vagyok, hogy ő volt az én apám. Hivatása iránti alázatával pedagógus dinasztiát alapított. Az öcsém és én is a tanári pályát választottuk. És a legnagyobb unokája, akinek a születését már (bármennyire vágyta) nem érhette meg, bölcsészhallgató. Azt tanultuk őtőle, hogy az nem munka, hanem életmód. Szolgálat, amely a szereteten alapul. Még ebben a kicsit másmilyen világban is. Nem volt híres. Nem volt hős./”Csak” talpig ember. Ismerős? / Nem csak rádnézett. Meg is látott. / Átölelte a világot. / Szerette, ha szerették, /Szolgálatra nevelték. / „Szolgalelkű!” – gondoltam. / Úristen, de vak voltam! / Nem értettem, nem figyeltem, / Nem láttam meg akkor őt! / Mégis itt van most is velem, / minden cselekedetemben, /az én egész életemben, / itt van torkomban a hangja, / szemeimben pillantása, / kezemben simogatása, / mosolyomban keskeny szája, /ha nem is gondolok rája, / akkor is. – Mindörökké. Forrás: barátok, kartársak, családtagok visszaemlékezése, személyes dokumentumok Mócsánné Nagy Ágnes tovább
Magyarázom a saját bizonyítványom   Kedves Szülők! Néhány nap múlva (január 31-ig) Önök megkapják a gyerekek félévi értesítőjét. Engedjék meg, hogy az internetes oldalakon sokszor idézett szingapúri igazgató híres leveléből idézzek. Szingapúr igen távoli, más kultúrájú ország, de úgy tűnik, ott is probléma a túlzott elvárások következtében a gyerekekre nehezedő nyomás. tovább
Arany és Petőfi barátsága   Arany és Petőfi barátsága tovább
A Karácsonyi ének Magyaralmáson   tovább

Keresés

Látogatók

Oldalainkat 18 vendég és 0 tag böngészi

Mócsánné Nagy Ágnes

Ezt a lapot a tudásmegosztás érdekében hoztam létre. Ajánlom diákjaimnak, kollégáknak, bárkinek, akinek segít a tanulásban vagy a játékban.

» magyar nyelv és irodalom, ének-zene szakos tanár – Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza
» drámapedagógus
» általános iskolai tanár (MA)
» osztályfőnök
» gyermekszínjátszás – Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola Nyíregyháza
» tehetséggondozás
» rendszerszemléletű személyiségfejlesztés
» gyermekkórus
» drámapedagógiai eljárások alkalmazása a köznevelésben
» improvizációs versenyek játékmestere
» innováció
» tudásmegosztás

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.