Bevezetés

„Van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni, az utat tör magának. Csodát tör utat! Nincs könnyebb dolog, mint egy lángelmét elnyomni, mert az nagyon érzékeny. Azt úgy el lehet fújni és taposni, mintha ott sem lett volna.”

(Szent-Györgyi Albert)

Kezdő, 22 éves tanárként, marsallbotot tudván a zsebemben úgy indultam neki a tanításnak szülőfalum kicsike iskolájában, hogy bizton hittem: minden gyerek tehetség, és majd én felfedezem, kibontom, célba juttatom. Rögvest nekiláttam, a délutánjaimon tanítványaimat hegedülni, furulyázni tanítottam, hét országra szóló népdaléneklő versenyt szerveztem, verset mondtunk, a 150 fős iskolában 67 tagú énekkart vezettem, színjátszó csoportot alakítottunk. Őszintén hittem abban, hogy ha örömüket lelik abban, amit csinálnak, akkor nő önbizalmuk, és motiváltabbak, sikeresebbek lesznek, s mindenki boldogan él, míg meg nem hal. J

Azóta eltelt néhány évtized. Azóta sokat tanultam. Megtapasztaltam a pedagógiai munka árnyoldalait és gyönyörűségét, és eddig hét osztály főnökeként sokféle gyerekkel, szülővel és tanárral találkoztam. Megtanultam, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, és sokat tanultam a gyerekektől.

A sokféle tapasztalat eredményeként arra jutottam, hogy bizony nem minden gyerek tehetség, de mindegyikük ígéret. Őszintén hiszek abban, hogy ha örömüket lelik abban, amit csinálnak, akkor nő az önbizalmuk, motiváltabbak és sikeresebbek lesznek, és pedagógiám célja: hogy a gyerekek boldogabbak legyenek.

Mi a tehetség?

A nemzeti köznevelésről szóló 2012. évi CXXIV. törvény 1. § 14. pontja szerint:

„kiemelten tehetséges gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki átlag feletti általános vagy speciális képességek birtokában magas fokú kreativitással rendelkezik, és felkelthető benne a feladat iránti erős motiváció, elkötelezettség”

Tehetségesnek tekintem azokat a gyerekeket, akik:

•         keresik az átlagostól eltérő megoldási módokat; (divergens gondolkozás)

•         bizonyos dolgokról nagyon sokat tudnak, illetve kritikusan, függetlenül gondolkodnak; (kreativitás)

•         egyedi, önálló ötleteik vannak (originalitás)

•         gyakran kérdeznek (információéhség)

•         az érdeklődésüknek megfelelő témakörben bármennyi munkára képesek és nem eresztik a feladatot (feladat iránti elkötelezettség)

•         igen erős az igazságérzetük

•         érzékenyek, erős érzelmi intenzitás jellemzi őket

•         foglalkoztatják őket az emberiség nagy problémái (környezetvédelem, élet-halál)

A tehetségazonosítás fő szempontjai

• Az azonosításhoz a korábban bemutatott Renzulli-féle definíció ad kapaszkodókat, mind a négy összetevőre figyelnünk kell.
• A tesztek segítséget nyújthatnak, de önmagukban nem tévedhetetlenek, így nem jelenthetnek egyedüli megoldást.
• A szunnyadó tehetség rejtekezik, gyakran ezért is nehéz felismerni.
• A képesség és a teljesítmény két különböző dolog, gyakori az alulteljesítő tehetséges gyerek.
• A pedagógus vagy más fejlesztő szakember és a gyerek folyamatos együttes tevékenysége ad legtöbb kapaszkodót a tehetség felismeréséhez.
• Minél több forrásból szerzünk a gyerekre vonatkozó információkat gyerek teljesítményéről, képességeiről, annál megbízhatóbb az azonosítás.[1]

Czeizel 4X2+1 faktoros tehetségmodellje

Az általam megismert számos tehetségkoncepció közül a legfigyelemreméltóbb Czeizel Endre 4X2+1 faktoros sors – talentum modellje.

Ez egy széles spektrumú, dinamikus tehetségkoncepció, mely a társas kapcsolatok mellett a társadalom hatását is fontosnak tartja, valamint kiemeli a kreativitás és a motiváció szerepét. A kilencedik tényezőként említett „sors-faktor” Czeizel modelljében az életegészség faktora.

Hogyan?

Az iskolai munkában, a tanulási folyamat során történő tehetségazonosításban rendkívül nagy szerepe van a tanár-diák kapcsolatnak.

A szunnyadó tehetség feltárása, az alulteljesítő, ezért iskolai környezetben nehezen felismerhető tehetség azonosítása csak úgy lehetséges, ha a gyerek biztonságban érzi magát és bízik a tanárában, ha közös tevékenységük örömet okoz a számára.

Ehhez arra van szükség, hogy a pedagógus - aki elkötelezett a tehetséggondozás iránt - a tanórai szituációkon kívüli lehetőségeket is kihasználva minél több időt töltsön a tehetségesnek vélt tanulókkal. Csak így nyílik arra módja, hogy minél megbízhatóbb információkat szerezzen a gyerek képességeiről.  (Úgy tapasztaltam, hogy a tehetségígéretek versenyeztetése, felkészítése ezért lehetett hosszú idő óta, hagyományosan a tehetségazonosítás klasszikus módja.)

Fontos, hogy konzultáljunk a gyermeket tanító többi pedagógussal, minél több információt kell gyűjtenünk azzal kapcsolatban, hogy a többi területen hogyan teljesít, mennyire motivált, stb.

Minél jobban meg kell ismernünk a családi környezetét, fontos, hogy a tehetségígéret szüleinek bizalmát elnyerjük. A szülőknek érezniük kell, hogy nagyra értékeljük gyermeküket, hogy velük együtt tudjuk segíteni őt.

Tehetségesnek ítélt tanítványunknak szüksége van a segítségünkre, hogy társaik elfogadják őket, és hogy ők elfogadják és megértsék társaikat. Felelősségünk, hogy úgy igyekezzünk irányítani a csoportban zajló folyamatokat, hogy egyenlőként bánjunk mindenkivel, hogy a megkülönböztetett figyelem ne keltsen irigységet a többiekben.

Úgy gondolom, hogy egy igazi tanártól csak a gyengéknek és elesetteknek jár megkülönbözetett bánásmód, mert ezzel is példát ad, egymás iránti tiszteletre és szolidaritásra neveli a reá bízott gyerekeket. 

Arra kell törekednünk, hogy segítsük a tehetséges gyereket a közösség elismert és megbecsült tagjává lenni. A 10-14 éves gyerekek számára igen fontos, hogy benne legyenek a „bandában”, általában a kortársaik véleményére adnak leginkább. Támogatásuk a leggyakrabban nem könnyű feladat, mert a kamaszok nemigen engednek beleszólást a csoport ügyeibe, másrészt a tehetségígéretek gyakran öntörvényű, érzékeny, erős igazságérzettel bíró személyiségek, és ez nem könnyíti meg számukra az alkalmazkodást.

Egészséges, jól működő közösségben tudunk megbízható információkat szerezni a társaktól. Olyan közösségben, ahol a tudás, a kreativitás, az egyediség, a sokszínűség, a vélemény különbözősége érték.

A tehetség azonosítása hosszú folyamat. Van, hogy hónapokig, évekig tart. A szunnyadó tehetség sokszor elrejti kiváló képességeit, gyakran azért, mert fontosabb neki a közösséghez tartozás, nem akar különbözni, ám folyton konfliktusba kerül az erősebbekkel, mert tisztában van a saját értékeivel.

Osztályomban, a 8. b-ben van egy kiváló intellektuális képességekkel, speciális matematikai tehetséggel megáldott fiú. Ötödikes korában észrevettem, hogy kétszemélyes kommunikációban a megszokotthoz képest dialektust vált; a közösségben egy szűk szókincset használó, kevésbé választékos nyelvhasználattal beszélt, míg akkor, amikor társai nem hallották, átváltott egy intellektuálisabb, gazdagabb szókincsű beszédmódra.

A legnagyobb büszkeség számomra, hogy tegnap ugyanez a fiú érdekfeszítő, élvezetes előadást tartott társainak hangszeréről, a hegedűről, amely során a zenei hang és a hangszer fizikai aspektusairól értekezett, és több nézőpontból is megvizsgálta témát. Társai figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták, kérdéseket tettek fel, és a végén a hegedűjátékát megtapsolták.

És a módszerek?

Hogy a tehetségazonosítás komplex és megbízható legyen, többféle módszer használatát tartom szükségesnek:

-          Tanári jellemzés

-          Tesztek és felmérések

-          Kérdőívek – általános és tantárgyak szerinti

-          Szülői jellemzés

-          Tanulótársak jellemzése

Igen ám, de…

B. (az előbb említett fiú a 8.b-ből) szüleivel az elmúlt tanév végén leültünk, hogy megbeszéljük, milyen lépéseket tegyünk a tehetségazonosítás további útján. Eléjük tártam: hogyan, hol, milyen körülmények között mérhetnénk meg tesztekkel és felmérésekkel a fiú képességeit. Kértem őket, beszéljék meg együtt, hogy akarják-e, vázoltam a mérés előnyeit és veszélyeit is.

A család úgy döntött, hogy tekintettel arra, hogy a gyerek mostanra kiegyensúlyozott, matematikából tehetséggondozó csoportba jár, ebben a közösségben elfogadják, és ő is elfogadja társait, nem veszik igénybe a további tesztekkel történő mérési lehetőségeket. Nem akarják, hogy az esetleges kiemelkedő vagy a várttól elmaradó eredmények miatt fiuk énképe torzuljon, és ez újra problémához vezessen a társas kapcsolataiban.

A „boldogság-faktor”

Azt hiszem: jól döntöttek.

Remélem, B. - aki már eddig is matematikaversenyeket nyert és csodálatosan játssza Vivaldi: G-dúr hegedűversenyét, és középpályás egy focicsapatban - tehetségígéretből sikeres ember lesz, aki a talentumait jól használja. Meggyőződésem, hogy ehhez arra van szüksége, hogy a társai között, megbecsülésben, örömmel tehesse a dolgát.

„Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyéről másra hurczoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk.” 

Kölcsey Ferenc