Előszó

E-mail

 

Nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy felkérést kaptam Császári Viktória – Mócsánné Nagy Ágnes – Demarcsek Zsuzsa: Tehetséggondozás a drámapedagógia módszereivel a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolában – című tanulmány kötetének méltatására.

A három kolléganő kiemelkedő munkáját, a drámapedagógia és a tehetséggondozás területén elért sikereit, a példamutató projektjeiket és a szakmai fórumokon elért teljesítményüket volt szerencsém személyesen is megismerni.

A szerzők egy olyan művészeti oktatás intézmény (Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza) tanárai, amely magasan kiemelkedik a művészeti nevelésben elért eredményeivel. Tanítványaikkal évek óta előkelő helyezéseket és díjakat hoznak el az országos művészeti versenyekről. Pedagógiai és szakmódszertani munkájukat számos szakmai fórumon, szervezetben oklevelekkel és elismerésekkel jutalmazták.

Nem egyszer a saját szememmel is megbizonyosodhattam róla, ahogy a tapasztalataik, a szakmai képzéseken fejlesztett tudásuk nemcsak szárba szökkent, hanem a belső és a külső tudásmegosztás segítségével közkinccsé is válhatott a kollégák nagy örömére.

A tematikusan egymásra épülő tanulmányok és óratervek attól olyan különlegesek, hogy nem csupán elméleti alapvetéseket tartalmaznak. A módszertani mellékletek: a gyakorlati foglalkozástervek reflektív szemléletmóddal is megajándékozzák az olvasót. A tanulmányok egyaránt segítik a nagy tanítási tapasztalattal és szakmai tudással rendelkező kollégák, ugyanakkor a kevesebb oktatási gyakorlattal bíró és a pedagógiai adminisztrációban esetleg járatlanabb fiatalabb tanárok munkáját is.

Császári Viktória: Drámapedagógia és tehetségnevelés - című tanulmányában a szerző részletezi a tehetség identifikáció és tehetséggondozás folyamatát. A célmeghatározástól a tehetséges gyermek erős és gyenge oldalának (képesség- és tehetségdeficit, illetve többlet) felismerésén, illetve fejlesztési lehetőségein át eljutva a motiváció, valamint a kreativitás személyiségbefolyásoló tényezőinek jellemzéséig.

Császári Viktória figyelmet szentelt a hatékony információ feldolgozó stratégiák hiányára, a tehetséges gyermekek körében előforduló személyiségproblémákra, a makro- és a mikrokörnyezetből, illetve a szocializációs folyamtokból származó nehézségekre. Lazító programokat, eszközöket, módszereket (konstruktív pedagógia, drámapedagógia, és tehetséggondozás témakörben) kínált a tanulói és a tanári kompetenciák erősítéséhez, továbbá az adaptív tudást azonosította a kompetencia fogalmával: a tudás, a készség és az attitűd hármasát értve alatta.

A tanulmány egyik legértékesebb része a foglalkozásterv részletes leírása. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Krúdy világa – című kiállítása és a szerző bizonyos műveinek feldolgozása gondolatébresztő minden drámapedagógus és magyar tanár számára. A foglakozás tervek elméleti, illetve gyakorlati megalapozottsága lehetővé tette, hogy jó gyakorlatként szárba szökkenjen a Krúdy művek világa és a kor irodalmi, továbbá kulturális üzenete.

Mócsánné Nagy Ágnes: A rendszerszemléletű nevelés és a dráma – című tanulmányában a játékos pedagógiai kísérletezés öröméből indult ki. Gondolatkísérletének középpontjában a személyiségfejlesztés, a drámapedagógia és a tehetséggondozás rendszerszemléletű vizsgálata állt. A többnyire leíró és összehasonlító jellegű elemzés nagy mélységében feltárta a rendszerszemléletű tehetségfejlesztés modelljét. (Ezen belül domináns szerepet szánt a személyiségre, mint rendszerre, a Maslow-piramisra (a szükségletek hierarchiájára); a Wilber-féle transzperszonális modellre, az integratív szemléletű tehetséggondozásra és a komplex tehetséggondozás célrendszerének megvilágítására.) Az előző tanulmányhoz hasonlóan itt is utalás történt a DICE Nemzetközi Drámapedagógiai Kutatás eredményeire.
Mócsánné Nagy Ágnes a drámát nevezte meg tehetség- és személyiségfejlesztés módszertani kulcsának (a fejlesztés eszközének). A dráma felfedezésének öröme, ható tényezői őszinte önvallomással és önreflexióval párosult, amely még hitelesebbé tette az elemzés szerzőjének sorait. A szerző a pszichológia és a pedagógia elméleti alapvetésre támaszkodva bebizonyította, hogy a drámapedagógia egy konkrét tanuló életében milyen változásokat idézhet elő. Különös tekintettel a társas készségek, a kreativitás fejlődésére, illetve hogyan válik a gyakorlatban a tanuló megismerésének az eszközévé. Ez a komplex módszer pedig kiválóan használható azoknál a tehetség ígéreteknél, akiknek az elfogadása, szocializációja, viselkedése a hagyományos pedagógiai eszközökkel nem volt célra vezető. Figyelemre méltó, hogy a vizsgált tanulóról, mint tehetségígéretről szóló pedagógiai jellemzése nem csupán megfigyelésen, hanem komoly és megalapozott mérés-értékelésen alapult. Ráadásul nem csupán a tanulói, hanem a pedagógus kompetenciák, indikátorok, továbbá az attitűdök oldaláról is megvilágította a művészeti nevelés elméleti és gyakorlati oldalát.

Demarcsek Zsuzsa: Gazdagító program a dráma, a mozgás és a tánc eszközeivel – című tanulmánya egy rendkívül nehéz irodalmi alkotás feldolgozására vállalkozott a társművészetek bevonásával. Federico Garcia Lorca erős emócióktól átszőtt költőisége és ezen belül a „Bernarda Alba háza” magában foglalja a duende érzését, amely az ész számára megfoghatatlan, csupán a lélek, az ösztönök, az érzékek és érzések útján befogadható és átélhető.
A tartalmi gazdagítás eszköztára hihetetlen színekkel, ízekkel, ritmusokkal bővült, amely a tanulók számára megnyitotta a befogadás és a megértés világát, miközben szokatlanul bonyolult és nehéz emberi problémákat hozott közel. A megoldást bár megrendítően, mégis játékosan, az Aha-élmény felidézésével, az indulatok, az érzelmek szándékos felidézésével és közös feldolgozásával oldotta meg. A társművészetek: képzőművészet és a táncművészet felhasznált formanyelve meglepő árnyalatokkal és ritmusképletekkel stimulálta az átélés, a szerepbe lépés folyamatát.
A SZÉK-Projektbe integrált alkotások: Ionesco Székek – című drámája, Vincent van Gogh: Szék pipával, Pina Bausch:Café Müller képzettársításai, gondolatvilágának adaptálása jelentősen járult hozzá a feldolgozási képességek fejlesztéséhez. A dráma- és a projektpedagógiában alkalmazott munkaformák, módszerek nemcsak egy-egy művészeti területhez vitték közelebb a játékba bevont tanuló csoportot. Demarcsek Zsuzsa tanítványaival csodálatosan idézte fel a 20.század elején virágzó Gesamtkunst szellemiségét a művészileg, továbbá a személyközpontú pedagógia oldaláról is tökéletesen megtervezett és megvalósított gyakorlatok folyamatával. A szék, mint eszköz valóságos és szimbolikus szerepeltetése formabontóan mozdította ki a projekt résztvevőit a statikusságból (az eleve elrendelés elfogadásából) a fokozatosan változó, a vitalitásból és ennek megéléséből fakadó életigenlés izgalmas világába.

Dr. Mizerák Katalin