kedd, október 19, 2021

Játszani is

E-mail

jatszani is

A dráma, mint a tehetségtámogatás eszköze

Játszani is…

Mi volt, Öreg, a legjobb? – Játszani.
S aztán? Hagyd a gyerekkort! – Játszani.
Vágyni a nagy világba? – Játszani.
Készülni szent csatákra? – Játszani.
Mások könnyét törülni – Játszani.
Gyermekednek örülni? – Játszani.
Hinni saját magadban? – Játszani.
Bort, pénzt, nőt tékozolni? – Játszani.
Istenekkel dacolni? – Játszani.
Költőkkel égbe szállni? – Játszani.
S ha jött csoda, akármi? – Játszani.
Tudtál te lelkesedni? – Játszani.
Ez a legtöbb? csak ennyi? – Játszani.
Elég. Én mást szeretnék?... – játszani!
S hiszem, többnek fogok még – ...látszani!
Vigyázz, kardom öl! Bolond vagy, Öreg!
– Távozz, ne zavard a köreimet!

(Szabó Lőrinc: Tücsökzene)

Mindennapi pedagógiai munkámban már több mint két évtizede kísérletezem a dráma módszereivel, eszközeivel. Ez a tevékenységi forma semmilyen más módszerrel nem összehasonlítható mértékben növeli a kreativitást, a magabiztosságot.

Tanítványaimmal újra és újra megélem ennek a tevékenységnek, módszernek, eljárásnak, eszköznek a boldogító erejét, és szüleikkel együtt figyeljük jótékony hatását a gyerekek fejlődésében.

„Új formák kellenek. Új formák, és ha azok nincsenek,

akkor inkább ne is legyen semmi.”[1]

Mi ez? És hogyan működik?

A dráma

A drámapedagógia alkalmazása az iskolákban ma még csak kevesek számára természetes. A tanárok, oktatásirányítók sok esetben valamiféle komolytalan színházi hókuszpókusznak tartják, amely elveszi az időt a ’komoly’ ismeretátadó ’munkától’. 

Pedig voltak olyan nagy gondolkodók, akik erről másként vélekedtek már a régi korokban is.

„…Minden, ami nyilvánosság előtt játszódik, olyan, mint a színház. Éppen ezért, akiket rövid időn belül a közéletbe küldenek, úgy neveljék, hogy ott megfelelően állják meg a helyüket, s a rájuk bízott feladatokat kellően végezzék el.” (Comenius: Schola Ludus, Sárospatak, 1656.)

DICE[2]

Nemrégiben nemzetközi kutatás folyt, azt vizsgálták, hogyan hat a dráma egyes kulcskompetenciákra.

A DICE (“Drama Improves Lisbon Key Competences in Education / A drámapedagógia hatása a lisszaboni kulcskompetenciákra”) egy európai uniós támogatással megvalósult, nemzetközi kutatási projekt volt. A két évig tartó projekt keretében egy interkulturális kutatás valósult meg, mely egyéb oktatási-nevelési célkitűzései mellett elsősorban azt vizsgálta, hogy a tanítási színház és dráma milyen hatással van öt kulcskompetenciára a nyolc lisszaboni kulcskompetencia közül. A kutatás megvalósításában tizenkét ország vett részt (vezető: Magyarország, partnerek: Csehország, Egyesült Királyság, Hollandia, Lengyelország, Norvégia, Palesztina, Portugália, Románia, Svédország, Szerbia és Szlovénia). A partnerek mindegyike komoly szakmai elismertségnek örvend saját hazájában és nemzetközi téren egyaránt, továbbá a projektben résztvevő szakemberek a formális és nem formális oktatás széles skáláját képviselik. A tanítási színház és dráma területén dolgozó szakemberek hosszú ideje meggyőződéssel hisznek munkájuk hatékonyságában, ám mindeddig igen ritkán mérték ezt tudományos módszerekkel. A DICE projektben 12 országból több tucat, a tanítási színház és dráma területén a legkülönbözőbb elméleti és gyakorlati háttérrel rendelkező szakember a tudomány képviselőivel (pszichológusokkal és szociológusokkal) szövetkezve azt tűzte ki célul, hogy felméri a tanítási színház és dráma hatásait.

Hipotézisük az volt, hogy a tanítási színház és dráma hatással van a korábban meghatározott nyolc “Lisszaboni Kulcskompetencia” közül ötre. A nyolc kulcskompetencia közül az alábbi ötöt vizsgálták kutatásukban:

1. Anyanyelvi kommunikáció

2. A tanulás tanulása

3. Személyközi, interkulturális és szociális kompetenciák, állampolgári kompetencia

4. Vállalkozói kompetencia

5. Kulturális kifejezőkészség

Mindezeken túl úgy gondolják, hogy létezik egy, a kulcskompetenciák felsorolásából hiányzó kompetencia, egy univerzális kompetencia, amely arra vonatkozik, hogy mit is jelent embernek lenni. Ennek a kompetenciának a “Mindez és még több” nevet adták, és beépítették kutatási eredményeik tárgyalásába is.

Kutatási eredmények

Mit mondanak számunkra a kutatás eredményei azokról a diákokról, akik rendszeresen részt vesznek a tanítási színház és dráma körébe tartozó tevékenységekben? Íme, egy vázlatos összefoglaló: azon társaikkal összehasonlítva, akik semmilyen, a tanítási színház és dráma körébe tartozó programon nem vettek részt, a tanítási színház és dráma programok résztvevői:

1. tanáraik értékelése szerint minden szempontból jobb teljesítményt nyújtanak;

2. magabiztosabbak azokban a feladatokban, ahol olvasniuk kell, vagy meg kell érteniük valamit;

3. magabiztosabban kommunikálnak;

4. inkább tartják kreatívnak önmagukat;

5. jobban szeretnek iskolába járni;

6. nagyobb örömüket lelik az iskolai feladatokban;

7. jobban oldják meg a problémákat;

8. hatékonyabban küzdenek meg a stresszel;

9. szignifikánsan toleránsabbak a kisebbségekkel és az idegenekkel;

10. aktívabb állampolgárok;

11. nagyobb érdeklődést mutatnak a választások iránt minden szinten;

12. jobban hajlanak arra, hogy részt vegyenek a közösséget érintő ügyekben;

13. empatikusabbak: figyelembe veszik a többi embert is;

14. inkább képesek arra, hogy nézőpontot váltsanak;

15. kezdeményezőbbek és vállalkozóbb kedvűek;

16. inkább gondolnak a jövőjükre, és több tervük is van a jövőjükkel kapcsolatban;

17. sokkal szívesebben vesznek részt bármilyen nemű művészeti vagy kulturális tevékenységben, nemcsak az előadóművészetek, de az írás, a zeneszerzés, a filmezés, a kézművesség terén is, és szívesebben jelennek meg mindenféle művészeti vagy kulturális eseményen;

18. több időt töltenek az iskolában, több időt töltenek olvasással, házi munkával, játékkal, beszélgetéssel, többet vannak együtt családtagjaikkal, inkább gondoskodnak fiatalabb testvéreikről. Ugyanakkor kevesebb időt töltenek tévénézéssel és számítógépes játékokkal;

19. többet tesznek családjukért, inkább vállalnak részmunkaidős állást, és több időt töltenek alkotó tevékenységekkel, akár egyedül, akár csoportosan. Gyakrabban járnak színházba, kiállításokra, múzeumba és moziba, gyakrabban kirándulnak és bicikliznek;

20. gyakrabban válnak osztályukban meghatározó személyiségekké;

21. jobb a humorérzékük;

22. jobban érzik magukat otthon.

A kutatás azt is bebizonyította, hogy a tanítási színház és dráma szignifikánsan segíti a legjelentősebb EU szintű dokumentumokban szereplő célkitűzések megvalósulását (pl. Európa 2020 stratégia). A tanítási színház és dráma szignifikáns és objektíven mérhető hatást gyakorol a nyolc kulcskompetencia közül a következő ötre: Anyanyelvi kommunikáció; Tanulás tanulása; Személyközi, interkulturális és szociális kompetenciák, állampolgári kompetencia; Vállalkozói kompetencia és Kulturális kifejezőkészség.

De mi is az a dráma?

Álljon itt most néhány definíció különböző forrásokból:

A drámapedagógia a személyiség fejlesztésének olyan módszere, amelynek során az egyén ismeretei, készségei, képességei, társas kapcsolatai a nevelő által irányított, csoportban végzett közös dramatikus cselekvés révén fejlődnek. Interdiszciplináris jellegű, minthogy benne több tudomány és művészet hatása talált egymásra. Ennek megfelelően a drámapedagógia gyökerei a színművészetben, pedagógiában és pszichológiában egyaránt fellelhetőek.[3]

Drámajátéknak nevezünk minden olyan játékos emberi megnyilvánulást, melyben a dramatikus folyamat jellegzetes elemi lelhetők föl. A dramatikus folyamat kifejezési formája: a megjelenítés, az utánzás; megjelenési módja: a fölidézett vagy éppen megnyilvánuló társas kölcsönhatás, az interakció; eszköze: az emberi és zenei hang, az adott nyelv, a test, a tér és az idő; tartószerkezete: az emberi cselekvés.[4]

A dráma olyan csoportos játéktevékenység, amelynek során a résztvevők képzeletbeli (fiktív) világot építenek fel, majd ebbe a képzeletbeli világba szereplőként vonódnak be. A fiktív világon belül ugyanakkor valós problémákkal találkoznak, s ezekből a találkozásokból valós tudásra és tapasztalatra tesznek szert. Annak ellenére azonban, hogy dráma a színház eszköztárát alkalmazza, a drámapedagógiai tevékenység a nevelés folyamatát hangsúlyozza, amelynek nem feltétlen velejárója a résztvevők által közönség előtt bemutatott előadás.[5]

A kreatív dráma egy improvizációs, nem előadásközpontú, folyamatorientált drámaforma, melyben a résztvevőket egy irányító személy vezeti a képzelet és annak megjelenítése útján, valamint valós vagy fiktív humán tapasztalatok értelmezésében.[6] (Children’s Theatre Association of America, Yearbook, 1977.)

A drámapedagógia művészetpedagógiai irányzat, amely a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben. Gyakorlatokkal és játékokkal segíti a valóság átélését, az emlékek megőrzését a figyelem fejlesztését, az alkotás szabadságával való megismerkedést, s ezen keresztül a csoport és az egyén fejlődését. [7] (Gabnai Katalin)


A dráma gyakorlati, azonnali visszajelzést biztosító tevékenység, mely bevonja az érzelmeket és az intellektust is (azt keresi, hogyan kapcsolhatók össze a személyes és intuitív tartalmak a tudományos megközelítéssel). A dráma a cselekvést, mint dimenziót emeli be az osztálytermi munkába azáltal, hogy a tanulást a tér – idő - személyek hármasságának megszerkesztett alkalmazásán keresztül valósítják meg…[8]

A dráma ógörög gyökerű szó, jelentése: tenni, cselekedni.

A dráma tárgykörébe tartozó nevelési eljárások aktív részvételt, cselekvést követelnek meg minden játékostól. A dráma közben a játszónak önmagát kell képviselnie. Hogy minderre képes legyen, az olyan készültségi állapotot követel tőle, mint a hétköznapi élet kihívásai, szerepvállalásai, csak kisebb a tét, mint a valós világban.

A dráma alapja egy olyan tanulás- és tudáselmélet, amely határozottan elismeri a gyermek saját tanulási forrásainak értékét és hasznosságát az osztálytermi munkában. A gyereket nem passzív befogadóként, hanem aktív jelentésadóként, jelentésteremtőként értelmezi.[9]

Alaptétele: „A jól vezetett dramatikus játék javára válik minden benne résztvevőnek, korra nemre, körülményekre való tekintet nélkül, hiszen a játszók közösségben tesznek szert olyan tapasztalatokra, melyek segítenek beilleszkedni, önismeretre, emberismeretre, mások tiszteletére nevelnek, önálló gondolkodásra s az alkotáshoz szükséges bátorságra biztatnak.” (Gabnai Katalin)[10]

Neelands[11] szerint óriási ellentmondás feszül a „tudás”-nak nevezett tartalmak tanárközpontú és gyerekoldalú megközelítése között.

A felnőttek az objektív és személytől független „igazság” felmutatását tartják az értékes tudásnak. Pedig a mindennapi életben nem rendezzük az élményeinket szaktudományi területek szerint! A gyerekeket természetesen be kell vezetnünk a tanulás iskolai formáiba is, de ha nem használjuk ki a saját erőforrásaikat, akkor a legtöbbjüket megfosztjuk attól, hogy összefüggést találjanak az ismert és ismeretlen, az élmény és a tudomány között, és elvesszük tőlük a tanuláshoz elengedhetetlen kiindulópontokat.

A drámajátékot és az erre épült módszert pedagógiai és pszichológiai meggondolás szülte.

Fundamentuma a gyermeklélektan.

A gyermekben kb. 9 éves korától - a korábbi un. mesekorszak után – a reproduktív képzelet kezd eluralkodni – az iskola ezt a folyamatot még fel is gyorsítja. Ennek folytán alakul ki általában:

·         a beleélő képesség csökkenése

·         a fantázia szárnyaszegettsége  

·         gyarapszik a gyermek sérülésének lehetősége

·         bezárkózás, elszigetelődés.

 

Mire jó a dráma?

Kisebb korban (kb. 9 éves korig) a szerepjáték a „még kialakulatlan társas feszültség játékos”, tehát természetes levezetése. Később ez a szerepjáték készség a maga spontán módján már nincs meg a legtöbb gyerekben. Éppen ezért tűnik fontosnak, hogy kilencedik életéve után, amikor érdeklődése egyre tudatosabban fordul a valóság felé, dramatikus improvizatív játékokkal segítsük feszültségeinek levezetésében.

A dramatikus helyzetgyakorlatokban konkrét módon is megjelenhetnek a gyermeket foglalkoztató élmények. Újra lejátszásuk során a gyermek megszabadulhat szorongásaitól, gyötrelmeitől, de arra is módja nyílik, hogy helyesen értékelje, érzékelje az élethelyzeteket, az emberi kapcsolatokat.

A legkézzelfoghatóbb felhasználási területe az oktatásban:

1.      készségfejlesztés

2.      közösségi nevelés

3.      integrált nevelés

 

A pedagógia minden területén használható, módszer, eszköz.

A drámajátékok alkalmazásával kapcsolatos elképzelések a drámapedagógia történetében három irányzat köré csoportosíthatóak:[12]

1.      Peter SLADE – 1954 – Child Drama című művében fejti ki nevelő szemléletét: „Ha a gyermeknek olyan tevékenységet mutatunk, amely szoros kapcsolatban van a benne rejlő természetes tudással, akkor a fejlődés mesterséges eszközök nélkül is serkenthető”.(Slade, 1992) - A mintha-játék teremtette biztonságos keretek között a kudarc megélésére kapnak a gyerekek esélyt, ezek következményének terhe nélkül

2.      Dorothy HEATHCOTE - A Theatre in Education (színház a tanításban, magyarul gyakrabban használja fordításban: tanítási dráma) meghatározó alakja

Koncepciójának magja a komplex dramatikus módszer, amely a tanulást hatékonyabbá teszi.

1.      Gavin BOLTON: a művészet katarzist teremtő hatásmechanizmusát helyezte a metodikája középpontjába: „A drámaórák során a tanulók mindenképpen egy művészi kifejezésforma alkalmazási módjával ismerkednek meg, függetlenül attól, hogy a létrehozott tartalmakat előadássá szervezik-e vagy sem. A jó drámaórák és a jó színházi előadások egyaránt a jelentőséggel felruházott hétköznapi pillanatok után kutatnak.” (Bolton, 1996.)

Mit játsszunk?

Mindenki, aki ilyesfajta játékot vezet és alkalmaz, saját módszert alakít ki. És minden foglalkozás felépítése egyedi megítélést kíván, hiszen ez függ a

·         csoportlétszámtól

·         a játékgyakorlattól

·         a korosztálytól

·         az összeszokottságtól

·         a szociális háttértől

·         az ismereti szinttől

  a tértől és időtől.

Gyakorlati felhasználásuk, céljuk szerint irányulhatnak:

·         érzékszervi finomításra,

·         figyelemösszpontosítás, koncentráció,

·         fantázia fejlesztésére,

·         encounter gyakorlatok,

·         mímes – improvizatív gyakorlatok

·         szituációs (helyzet)gyakorlatok

·         konfliktushelyzet modellek

·         önismereti gyakorlatok

·         társismereti és kapcsolatfejlesztő gyakorlatok.

Leggyakrabban ez utóbbi felosztást használjuk, mindig szem előtt tartva azt az elsődleges fejlesztési területet (hiszen minden játék a személyiség több területét is igénybe veszi, és ez által fejleszti), amelyet az adott játék megcéloz.

A drámajátékok felhasználása a tanulási folyamatban nem lehet öncélú, és nem lehet véletlenszerű. Tudatos tervezés és szervezés szükséges az alkalmazásához.

Drámajátékra senkit sem lehet kötelezni vagy kényszeríteni. A csoportnak el kell jutnia ahhoz a nyitottsághoz, amellyel képes lesz a játékra, az érzelmi azonosulásra és a koncentrációra. Ha a gyermek nem kíván részt venni a játékban, semmi sem történik.

Ezért a drámát alkalmazó tanárnak ismernie kell a drámapedagógia eszköztárát, és kell, hogy tudja alkalmazni azokat a speciális stratégiákat, amelyek segítségével fenntarthatja a tanulói érdeklődést – amit nevezhetünk lelkesedésnek is. Ez a drámatanártól hatalmas energiákat követel, időről időre játékba kell lépnie, váltogatnia kell a stratégiákat. Nagyon fontos, hogy partneri viszonyt teremtsen a játékban részt vevő gyerekekkel. Éppen ezek miatt alkalmas ez az eljárás a tehetség, a kreativitás fejlesztésére is.


Az előkészítő játékok készségfejlesztő hatását a dramatikus rögtönzések fejlődésén keresztül mérhetjük le.

Magyar – ének-zene szakos tanárként sokféle területen próbálkoztam már tehetséggondozással. Tanítottam hangszerjátékot, énekkart vezetek, tehetséges diákjaimmal verseket tanítok, ám a képességfejlesztés és személyiségformálás legtágasabb lehetőségeire én a drámapedagógiában, az improvizációban találtam rá.

Ennek a tevékenységi formának a gyerekekre gyakorolt boldogító hatása minden addigi képzeletemet felülmúlta. Így találtam rá egy új világra a pedagógiai munkámban, és így bizonyosodtam meg tapasztalati úton arról, hogy mennyire fontos az improvizációs készség, és milyen elhanyagolt területe a mai közoktatásnak.

Az alapfokú művészetoktatás legnagyobb hagyományokkal rendelkező ágában, a zenetanításban például – legalábbis az én tapasztalataim alapján - nyomát sem találni! Az intézményes zenei nevelés megtorpan az interpretációnál.

Az improvizáció: önmegismerés, önmagunkkal való szembesülés, az emberi lélek megismerése és elfogadása. Csak a cselekvés során ismerhető meg és sajátítható el. A rögtönzés nem végcél, hanem eszköz. Állapot, fokozott jelenlét, egyszerű, természetes, könnyed befogadása a világegyetemnek.

A tanulót a saját kifejezőeszközeihez vezeti el.

Az improvizáció oktatásával a következő területeket is fejlesztjük:

  spontaneitás és leleményesség váratlan szituációkban

  asszertivitás és kezdeményezőkészség kialakítása

  nyitottság mások ötleteire és azok elfogadása

  ötletek közös kidolgozása csapatban

  fizikai és érzelmi jelenlét és tudatosság

  bízni a saját intuíciónkban és képességeinkben

  önbizalomnövelés


A rögtönzés

„Sajnos túl sok felnőttet riasztott el az iskola az önfeledt kísérletezés képességétől."

(Marsha Sinetar, amerikai író)

Immár másfél évtizede foglalkozom általános iskoláskorú gyerekekkel a drámapedagógia eszköztárának felhasználásával egy alapfokú művészeti iskola színjátszó csoportjában.

A csoport összetétele minden szempontból heterogén, 10-16 év közötti fiúk és lányok. Tehetségazonosításra nem kerül sor, csak a játék szeretete, a kíváncsiság, vagy szüleik miatt jönnek el. Azután a játékba belefeledkezve megízlelik a dramatikus rögtönzés élményét, és olyan tapasztalatokra tesznek szert, amely növeli magabiztosságukat, együttműködési készségüket, fejlődik önismeretük, és társismeretük, hihetetlen játékörömet okoznak a résztvevőknek, de ennél is fontosabb előnyük a tanulói személyiségre gyakorolt pozitív hatásuk.

Az improvizációs készség nem valami titokzatos adománya a sorsnak, hiszen minden egészséges ember rendelkezik a dramatikus rögtönzés képességével, ezért is alkalmazható ez az eljárás általános nevelési módszerként. Az improvizációt meg kell alkotni. Ez a képesség csiszolható, míg különböző készségszinteket ér el.

Kreativitást, spontaneitást, találékonyságot igényel, alkotó kíváncsisággal éljük meg, így igazi önmegvalósítás. (Mérei Ferenc)

Így aztán ez a tevékenység igazi tanulási folyamat.

„Az improvizáció – pedagógiai szempontból – fogékony emberek megváltoztatásával és befolyásolásával dolgozó edukációs rendszer. A kognitív disszonancia alapelvére épít: akármilyen okok bírtak rá a cselekvésre, elkezdünk hinni abban, amit teszünk.

Az improvizáció: önmegismerés, önmagunkkal való szembesülés, az emberi lélek megismerése és elfogadása. Csak a cselekvés során ismerhető meg és sajátítható el. A rögtönzés nem végcél, hanem eszköz. Állapot, fokozott jelenlét, egyszerű, természetes, könnyed befogadása a világegyetemnek. A tanulót a saját kifejezőeszközeihez vezeti el.

Nem előadás, hanem átélés.”[13]

A drámapedagógia a színház eszközeivel dolgozik, ezért a módszer használata során figyelembe kell vennünk a színház törvényszerűségeit.

A színházi hatás titka a „regress”, vagyis a visszahúzódás, amikor a néző saját tudatában helyet enged az idegen hatásnak. (Vekerdy Tamás)

Ez a folyamat az oktatásra is érvényes. Ugyanis az ember csak akkor fogadja be az idegen hatást, ha az nem fenyegeti egyéniségét, vagyis bízik benne. A legtöbb, amit tehetünk, hogy olyan körülményeket biztosítunk, amiben diákjaink képességei kibontakozhatnak. Kreativitásuk csakis akkor kaphat igazán szárnyakat.

Tanítványaim soha nem lankadó lelkesedéssel gyakorolják az improvizációt. Ez semmihez nem hasonlítható örömet okoz számukra.

Az improvizáció tanítása gondos előkészítést igényel. Előfeltétele: a bizalom. Műveléséhez kell, hogy a gyermek biztonságban érezze magát. A megfelelő légkör, csoport-állapot megteremtéséhez megfelelő, változatos gyakorlatok vezethetnek el.  A foglalkozásokon tehát a gyerekeket minden alkalommal helyzetbe kell hozni, ehhez a következő játékokat alkalmazom:

1.      lazító gyakorlatok

2.      koncentrációs játékok

3.      fantáziafejlesztő gyakorlatok

4.      ön- és társismereti játékok

5.      bizalomjátékok

6.      felszabadító gyakorlatok

7.      mímes-improvizatív helyzetgyakorlatok

A csoport tagjai szüleik, tanáraik szerint is motiváltabbak, magabiztosabbak lettek, boldogságot jelent számukra a játék, a rögtönzés. Sokat tanulunk egymástól, egymásról és magunkról.

Az improvizáció hasznáról a gyerekek véleményét is megkérdeztem:

„Ez az, amit a legjobban szeretek csinálni a világon. Szeretek improvizálni. Egyedül is jó, de a többiekkel még jobb.”

„Szerintem sokat segít a tanulásban is, és magabiztosabb lettem tőle.”

„Az, amit a drámaórákon megtanultam, az élet minden területén segít nekem. Legutóbb például a nyelvvizsgán. Felszabadító élmény, fantasztikus.”

Meggyőződésem, hogy a drámajáték, és főleg a dramatikus improvizáció hatása a gyermekek személyiségfejlődésére rendkívüli. Ezeknek a tevékenységeknek a során szerzett magabiztosságot, toleranciát, nyitottságot, empátiát, vállalkozó kedvet, aktivitást, kreativitást átvihetik más területekre.

Így válhat a drámapedagógia a tehetségfejlesztés eszközévé, számos területen támogatva azt mind a hátránykompenzáció, mind a gazdagítás eszközeként.



[1] Csehov: Sirály, I. felvonás

[2] http://www.dramanetwork.eu/file/DICE_kutatasi_eredmenyek.pdf

[3]Palásthy Ildikó: Dráma, pedagógia, pszichológia Pedellus tankönyvkiadó, Debrecen, 2003.

[4] Gabnai Katalin: Drámajátékok Helikon Kiadó Bp., 1999. 9. old.

[5] Kaposi László definíciója

[6] Dráma – oktatás – nevelés / olvasókönyv a dráma pedagógiai alkalmazásához Szerk.: Szauder Erik Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 5.old.

[7] http://www.kislexikon.hu/dramapedagogia.html

[8] Jonothan Neelands: Dráma a tanulás szolgálatában Magyar Drámapedagógiai Társaság Bp. 1994. 13. old.

[9] Neelands 7.o.

[10] Gabnai Katalin: Drámajátékok Helikon Kiadó Bp., 1999. 13. old.

[11] Neelands, Jonathan: Dráma a tanulás szolgálatában Magyar Drámapedagógiai Társaság Bp. 1994.

[12] http://epa.oszk.hu/01500/01515/00005/pdf/mediarium-iii_089-098.pdf

[13] Hatházi András-Attila:Improvizáció és személyiségfejlesztés (mesteri pályamunka) Kolozsvár, Babes-Bolyai Egyetem, 2003.

Mócsánné Nagy Ágnes

Ezt a lapot a tudásmegosztás érdekében hoztam létre. Ajánlom diákjaimnak, kollégáknak, bárkinek, akinek segít a tanulásban vagy a játékban.

» magyar nyelv és irodalom, ének-zene szakos tanár – Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza
» drámapedagógus
» általános iskolai tanár (MA)
» osztályfőnök
» gyermekszínjátszás – Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola Nyíregyháza
» tehetséggondozás
» rendszerszemléletű személyiségfejlesztés
» gyermekkórus
» drámapedagógiai eljárások alkalmazása a köznevelésben
» improvizációs versenyek játékmestere
» innováció
» tudásmegosztás

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.